RÁJÁTSZIK RÁCALMÁSI JÁTÉKSZÍN KÖR

A rácalmási színjátszókört 2015-ben alakította Baksa László, a rácalmási iskola történelemtanára. A csoportban 2016-ban történt vezetőváltás, amikortól az addig is tag, szintén pedagógiai végzettségekkel rendelkező Ördögné Ruszthi Anna vette át a játékszínkör vezetését.

A Rájátszik színjátszó körnek alakulása óta nyolc egész estés előadása volt: Shakespeare – Szentivánéji álom; Hunyady Sándor – Júliusi éjszaka; egy saját darab, Márkus István, az építő címmel, Dürrenmatt – Fizikusok; Karinthy Ferenc – Dunakanyar; Neil Simon – Pletyka, Csiky Gergely – Ingyenélők és Agatha Christie – Egérfogó című darabja.

Évente általában egy nagy színdarabra készülnek, amelyben minden taguk szerepel. Ezen kívül egyéb rendezvényeken is részt vesznek, például a városi költészet napján ünnepi műsorral készülnek, és a rácalmási Ágasfa Hagyományélesztő Baráti Kör által szervezett téltemető rendezvényen is megcsillogtatják színészi tehetségüket. Az országos Kultúrházak éjjel-nappal rendezvény keretében már két éve improvizálnak a televízióból is ismert Beugró műsorhoz hasonlóan, nem kis nevetést okozva ezzel a közönségnek, akiket be is vonnak a játékba.

Klubfoglalkozás keretében hetente egyszer, csütörtökön 18 órától 20 óráig találkoznak a színjátszók a művelődési házban. Az ilyen alkalmak elején különböző fejlesztő (beszédtechnika, mozgás, ritmusgyakorló, csapatépítő stb.) és improvizációs játékokat játszanak, aztán próbálják az éppen aktuális darabot.

A rácalmási színjátszókörnek tagdíja nincs, a jelmezeket és eszközöket a művelődési ház biztosítja. A művelődési ház nagyterme alkalmas színdarabok előadására, a színjátszóink a betanult darabot elsőként mindig helyben mutatják be, de szívesen adják elő más települések művelődési házában, színháztermében is.

A tagok lelkes amatőrök 19-től 70 éves kor között. Bárki kedvet érez, hogy csatlakozzon, mindenféle előfeltétel nélkül megteheti, szeretettel várják!

 

A Rájátszik Rácalmási Játékszín Kör Facebook-oldala: facebook.com/rajatszik

 

Szeretettel várják az érdeklődőket a klubfoglalkozások időpontjában, vagy a következő elérhetőségeken:

A klubvezető, Ördögné Ruszthi Anna e-mail címe: ruszthianna@gmail.com

A rácalmási művelődési ház telefonszáma: 25/440-456

A rácalmási művelődési ház e-mail címe: racmuvhaz@racalmas.hu

A Rácalmás TV felvételei:

Email: racmuvhaz@racalmas.hu
Telefon: +36 25 440 456
Cím: 2459 Rácalmás, Szigetfő u 31.

NYITVA TARTÁS

Hétfő: 12:00 - 20:00
Kedd: 08:00 - 20:00
Szerda: 08:00 - 20:00
Csütrötök: 08:00 - 20:00
Péntek: 08:00 - 20:00
Szombat: 08:00 - 17:00
Vasárnap: Zárva
> RÁCALMÁSI KÖNYVTÁR