JAZZBALETT

Már 11 éve működik a művelődési házban a jazzbalettoktatás, Bostyai Emília vezetésével. 3. éve Hornyikné Kovács F. Ildikóval közösen oktatják óvodástól iskoláskorig jazzbalettre a gyerekeket, hétköznap délutánonként.

A legfontosabb céljuk, hogy megszerettessék minél kisebb korban a mozgást a táncon keresztül. A foglalkozásokra járó gyerekeknek fejlődik a mozgáskoordinációjuk, a ritmusérzékük, a memóriájuk, megtanulnak csapatban dolgozni.

Minden év végére megtanulnak a gyerekek 1-2 táncos koreográfiát. Színpadi fellépésre is van lehetőségük a városi és iskolai rendezvényeken. 

Az éves foglalkozás ideje egybeesik a tanévvel. Minden júniusban egy napközis táborral zárják az évet a művelődési házban.

A tanfolyamon részt vevő gyerekek havi tagdíjat fizetnek.

Szeretettel várják 6–14 éves gyerekek jelentkezését! Célszerű szeptemberben vagy az első félévben csatlakozni a csoportokhoz, mert akkor folyik az alapozás, a második félévben pedig a koreográfiák tanulása zajlik.

Szeretettel várják az érdeklődőket a klubfoglalkozások időpontjában, vagy a következő elérhetőségeken:

Klubvezetők telefonszáma:

Bostyai Emília: 30/9279-476

Hornyikné Kovács F. Ildikó: 30/528-0429

A rácalmási művelődési ház telefonszáma: 25/440-456

A rácalmási művelődési ház e-mail címe: racmuvhaz@racalmas.hu

Email: racmuvhaz@racalmas.hu
Telefon: +36 25 440 456
Cím: 2459 Rácalmás, Szigetfő u 31.

NYITVA TARTÁS

Hétfő: 12:00 - 20:00
Kedd: 08:00 - 20:00
Szerda: 08:00 - 20:00
Csütrötök: 08:00 - 20:00
Péntek: 08:00 - 20:00
Szombat: 08:00 - 17:00
Vasárnap: Zárva
> RÁCALMÁSI KÖNYVTÁR