Cikk-cakk foltvarró klub

A Cikk-cakk foltvarró klub 1999. szeptember 21-én alakult, Arnóczky Ilona (Ilus) vezetésével, nyolc fővel. A foltvarrás alapjainak elsajátítását akkor Keve Miklósné, Piroskánál szerezték meg az alapítók. Szerettek volna tovább fejlődni, még többet megtudni erről a csodálatos kézimunkázásról, így egyre többször kerestek arra alkalmat, hogy közösen hódoljanak új hobbijuknak. Ma 11 fővel működik a klub, és a tagok közül nagyon sokaknak Ilus adta át a patchwork különböző technikáit. Az alapító 2016-ban bekövetkezett haláláig, rövid kimaradással, szinte végig ő vezette a rácalmási foltvarró klubot.

A foltvarrók a művelődési házban találkoznak minden hónap első szombatján. Ezeken a napokon megtervezik a közös munkákat, és legtöbbször készítenek is valamit. Minden évben törekszenek arra, hogy közös alkotások is szülessenek az egyéni munkák mellett. A foglalkozásaik mindig kellemes hangulatban telnek, ami elsősorban annak köszönhető, hogy évek óta ismerik egymást, összeszoktak, bátran el merik mondani egymásnak a véleményüket, ezáltal sikerül mindig új lendülettel nekilátniuk egy-egy újabb alkotásnak.
Szintén a rácalmási művelődési házban egy országos kezdeményezéshez kapcsolódva minden év júniusában megtartják a piknikvarrásukat, és ősszel megrendezik a közös varrásukat, ahol kb. százfőnyi foltvarró gyűlik össze egy kis közös öltögetésre. Erre a rendezvényre textil és eszköz árusok is érkeznek Más településekre is szívesen mennek közös öltögetésre, workshopokra.
A város életébe az elmúlt 25 év alatt sok alkalommal szervesen bekapcsolódtak, kiállításaik színesítették a tökfesztivál és a művelődési ház programjait.

A klub működéséhez szükséges tárgyi feltételeket a művelődési ház biztosítja, illetve a saját eszközeiket használják. Tagdíj jelenleg nincs a klubban.

A csoportból néhányan tagjai az Országos Foltvarró Céhnek, onnan értesülnek az országos rendezvényekről és a tanfolyami lehetőségekről, foltos táborokról. Többen közülük rendszeres látogatói ezeknek a rendezvényeknek, így mindig értesülnek az új technikákról, eszközökről, trendekről. Vannak, akik nemzetközi kiállításokra is eljutottak már. Az utóbbi években vendégoktatókat is hívtak, akiktől tanfolyam keretében tanulhattak meg hímzési, gépi tűzési és táskavarrási technikákat.Majdnem minden év koranyarán igyekeznek kirándulást szervezni, és eltölteni közösen egy szép napot, év végén pedig ajándékozással egybekötött karácsonyi évzárót tartanak.Ami közös mindannyiukban, az az, hogy szeretik a szépet, szívesen alkotnak, és bíznak benne, hogy ezzel másoknak is örömet szereznek.

A foglalkozások ingyenesek

Szeretettel várják az érdeklődőket a klubfoglalkozások időpontjában, vagy a következő elérhetőségeken: 

Időpont

minden hónap első szombat:
10.00-17.00

Polákovicsné Pálinkás Márta

foglalkozásvezető

+36203652057

kozmetikusmarti@gmail.com

A rácalmási művelődési ház telefonszáma: 25/440-456
A rácalmási művelődési ház e-mail címe: racmuvhaz@racalmas.hu

bejelentkezés

Email *
Jelszó *
Első belépés előtt létre kell hoznia személyes fiókját:
fiók létrehozása